[Az alábbi írás Traclon barátom szerzeménye:]Jacob évek óta rajongott Maryáért. Tulajdonképpen fülig szerelmes volt a lányba.
Végre elérkezett a „nagy nap”. Jacob tudta, hogy ma minden eldől.
A városukban élő öreg alkimistához, Ra’avic-hoz készült, majd délután Maryával találkozik Conn krimójában. Évek óta készült erre a napra. Azóta, hogy először megfogant benne a gondolat, hogy az alkimista segítségét kéri, miután annyi ideje epekedett némán a lány után. Ilyen szépséges, elbűvölő teremtést sem addig, sem azóta nem látott soha. Éveken át gondolkodott rajta, hogyan is hódíthatná meg a szívét, éjszakákat nem aludt, ám mindig csak ugyanarra a következtetésre jutott, hogy egy ilyen kivételes nő soha nem állna komolyabban szóba egy magafajta egyszerű díszműkovács fickóval. Bár kedvelték egymást, de Jacob meg volt győződve róla, hogy a lány pusztán barátként tekint rá.
Szerencsére jóban volt az öreg Ra’avic-kal, akinek családja valahonnan a messzi délről származott, onnan hozta magával alkimista tudományát, és jól menő üzletet nyitott a városban. Jacob már gyermekkorában sokat lógott a műhely környékén, így pontosan tudta, mi mindennel foglalkozik egy alkimista. Először rettegve adta elő a kérését öreg barátjának, miszerint egy szerelmi bájitalra lenne szüksége, ám az mindössze szélesen elmosolyodott, és azt mondta, jöjjön vissza egy holdforduló múlva 17 ezüst társaságában, és megkapja a kész varázslötyit.
Jacob az ezt követő 28 napban minden mellékes kis jövedelmét félretette, minden utolsó addig eltett és megspórolt rezet hozzáadott, míg végül hevesen dobogó szívvel belépett Ra’avic műhelyének ajtaján. Büszkén szórta ki az asztalra 17 ezüstnyi vagyonát, ám ekkor észrevett valamit az öreg alkimista arcán, amit addig még sosem látott, és ami nyugtalansággal töltötte el. Az ugyanis titokzatosan mosolygott, mint akinek valami különleges ismeret van a birtokában. Jacob körül fordult egyet a világ: csak nem felültették? Nincs is szerelmi bájital, vagy csak nem készült el vele az öreg? Tréfát akarnak űzni vele...? „Mi folyik itt??”
Végül mégsem történt semmi, mindössze Ra’avic elővett a pult alól egy kicsiny üvegcsét, benne valamiféle kékessárga folyadékkal.
- Íme, – kezdte tudálékos hangnemben – ezt kell az italba keverned; ha a célszemély a teljes mennyiséget megissza, akkor hatásos. Ám tudnod kell, hogy a szerelmi kötés irányát csak úgy tudod szabályozni, ha belekeversz néhány cseppet annak véréből, aki iránt szerelmet kívánsz gerjeszteni. Parancsolj!
Azzal előhúzott egy 5 centiméter hosszúságú vésőtűt, és a srác kezébe nyomta. Jacob minden teketóriázás nélkül beledöfte bal kezének mutatóujjába, majd néhány cseppet a folyadékba eresztett. Ujja hegyén egy pici, de csúnya, vörös szúrásnyom maradt. Az alkimista, ha lehet, még szélesebben vigyorgott. Valami nagyon nem tetszett Jacobnak ebben a vigyorban.
Az öreg, látva a fiú arcára kiülő bizonytalanságot, gyorsan igyekezett megnyugtatni:
- Idehalgass, száz zázalékos garanciát vállalok a kedvedért. Ha egy héten belül nem a Tiéd az a helyes kis fehérnép, nemcsak a pénzed kapod vissza az uccsó’ petákig, de idehozhatsz egy frissen lecsapott patkányt a kanálisból, és én azt a szemed láttára amúgy nyersiben befalom, szőröstül-bőröstül!
Jacob ettől kissé – ám közel sem teljesen – megnyugodott.
Kifordult az alkimistaműhely ajtaján és elindult Conn krimója felé, ahová a találkozást Maryával megbeszélték. Ilyenkor rendre megisznak néhány italt, esetleg vacsoráznak hozzá, miközben jókat beszélgetnek. Jacob ezért is szerette annyira a lányt, vele mindenről gond nélkül el tudott beszélgetni.
„Csakhogy ma valami mást is fog inni , nem csak a száraz vörösbort.” A fiúnak még a gondolattól is önkéntelen mosolyra húzódott a szája, szíve pedig hevesebben kezdett verni.
Belépett a fogadóhelyiségbe, és nyugalmat erőltetve magára, határozott léptekkel egyenesen a pulthoz sétált. Conn éppen üvegpoharakat törölgetett a kötényébe.
- Szia Jacob. Marya már egy jó fertályórája itt van, hátul ül a sarokban.
„- Helyes – gondolta magában a fiú – minden a terv szerint halad.”
Ám határozottsága egykettőre elpárolgott, mikor előhúzta a varázslatos folyadékkal teli üvegcsét, és a kocsmáros felé nyújtotta.
- Akkor, tudod, ahogy megbeszéltük... – kezdte, de a hangja erősen remegett.
Conn arcára pedig ugyanaz a vigyor ült ki, mint nem sokkal korábban az alkimistáéra.
„Jó ég, ezek tudnak valamit!” – A srác körül megfordult a világ.
- Oké-oké, minden rendben. – vigyorgott tovább a kocsmáros – menj csak, ülj le szíved hölgyéhez, nemsokára viszem a borotokat.
Jacob megfordult, benézett a sarokba, ahol Marya már ott gubbasztott, és éppen egy kis bőrkötéses könyvet szorongatva elmélyülten olvasott.
„Istenem...hihetetlen milyen gyönyörű!”
A lány, mintha csak meghallotta volna Jacob gondolatait, felpillantott a könyvből, majd amint meglátta a fiút, vidáman elmosolyodott, és szélesen intett felé.
Jacob akkor látta meg...
... hogy a mutatóujja hegyén egy pici, de csúnya piros tűszúrásnyom éktelenkedett.
